Szolgáltatásaink


Konyhabútor


Étkező


Fürdő bútorok


Előszoba bútorok


Gardrób


Egyéb bútorok

2006

Ekkor indítottuk a vállalkozásunkat!

349

Eddig ennyi konyhát és minden egyéb bútort készítettünk el! :)

Néhány szóban rólunk!

A Júlia Konyhastúdió családi vállalkozásként 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy egyedi igényeknek megfelelően beépített konyhabútorokat értékesítsen.

Kivitelezőink sok éves tapasztalata garancia a bútorok minőségére. Időközben szükségessé vált, hogy az értékesítés folyamata leválasztásra kerüljön a gyártásról, hiszen a konyha egyre fontosabb szerepet tölt be a családok rohanó mindennapjaiban. A gyártók széleskörű választékot biztosítanak a bútorok, a beépítendő készülékek és kiegészítők tekintetében, így ma már a konyha egyben lehet esztétikus, praktikus és teljesen a tulajdonos élethelyzetéhez, körülményeihez illeszkedő is. Ahhoz azonban hogy ezt a végső célt elérjük, a vevőre több időt kell szánnunk, pontosan fel kell mérnünk az igényeit. Ebből a célból hoztuk létre konyhastúdiónkat, ahová tisztelettel meghívom Önöket, ismerkedjen meg szolgáltatásainkkal! Legyen a vendégünk, hogy az Ön számára is megtalálhassuk az ideális megoldást.
Kompromisszumok nélkül.

Galéria

Munkáink képekben

  • Összes
  • Konyhabútorok
  • Komplett lakberendezések
  • Nappali
  • Előszobák
  • Fürdők
  • Étkezők
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Budai Bolero Lakópark
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi konyhabútor, előszoba és nappali
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Budapest airbnb lakások egyedi bútor berendezése
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi beépített konyhabútor és előszoba
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi beépített konyhabútor
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi beépített konyhabútor, nappali bútor
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi beépített konyhabútor, nappali bútor
Júlia Konyhastúdió - Akasztó
Egyedi beépített konyhabútor

Ahogyan dolgozunk

Munkáinkat magas színvonalon végezzük, a legkorszerűbb szerelvények segítségével.

1
01 / 03

Személyes találkozó

A személyes találkozó alkalmával felmérjük igényeit és akár sok olyan lehetőségre is felhívjuk a figyelmét, amire esetleg nem is gondolt. Ügyfeleink számos szín- és anyagmintából választhatják ki a számukra legmegfelelőbbet.

2
02 / 03

Felmérés és pontosítás

Munkáinkat előre egyeztetett időpontban, a helyszínen, ügyfelelink elképzelése szerint vagy a vevő által átadott alaprajz, méretek alapján pontosítjuk a bútorok stílusát, funkcióit és színvilágát.

3
03 / 03

Beszerelés

A koncepció tökéletesen összeállt, a felmérés megtörtént, így jöhet a gyártás!

Elérhetőségeink

Címünk

6221 Akasztó, Homok u. 14

Telefon

20/218-66-91


Üzenjen nekünk!